_Van zsákodban minden jó!

Hat éves lehettem, amikor indirekt módon tudomást szereztem arról, hogy a Mikulás valójában nem is létezik. Elmerültem a játékban, a rádióban pedig a karácsonyról beszélgettek: a műsor egyik része arról szólt, hogyan, és mikor kell fölfedni a titkot, ha egyáltalán föl kell. Sokáig hallgattam. Emlékszem, az járt a fejemben, bizonyára csak feltételezés, hogy nincsen Jézuska, és arról beszélgetnek, vajon milyen lenne a világ, ha tényleg nem lenne… →

_„Nem változunk”*

Ma régi barátokkal találkoztam. Nem fogott rajunk az idő. Ugyanolyan kajlák és esetlenek vagyunk az egymás iránti öröm és szeretet kimutatásában, mint régen, mint tíz évvel ezelőtt. Jöhet a második baba, nőhet ki új ősz hajszál, az egyetem, és ami utána jött, nem vehetett ebből el semmit. Inkább csak hozzátett. Ahogy egyikünk megjegyezte: így harminc felé… Furcsa, nem érezzük.

*Zorán: Régimódi dal

_Október 23.

Nem lepődtem meg az október 23-i TV nézettségi statisztikákon: buktak a forradalmi filmek, szárnyaltak a korábban rogyásig vetített popcorn mozik.
Ez számomra azt jelenti, hogy a TV nézők többsége nem volt kíváncsi a forradalmi megemlékezésekre, a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulójára pedig még kevésbé. Nem szeretnék a nemzet lelkiismerete lenni, ezt már más magának vindikálja, ám egy rövid megjegyzés mégis kiszakad belőlem. →

_Gyantapor

Piazzola Night Clubját hallgatom immár sokadik verzióban. Meglepődtem: a szálló gyanta szagát kezdtem érezni a levegőben, amit csak az érezhet, aki vonós hangszeren játszik. De nem a Thomastikét, hanem annak a Hill gyantának a szagát, amit Laci bácsi, egykori tanárom hozott közel harminc éve Angliából. És mindezt kiegészíti az álltartó jellegzetes szaga: az azt borító finom bőrbe beitta magát a koncerteken használt arcszesz illata, és a vég nélküli gyakorlások minden izzadtsága. Jó lenne újra úgy játszani, mit régen!