_Ablakpárkányomra ereszkedett a Hold

Ablakpárkányomra ereszkedett a Hold. Hangtalanul lopódzott ide, akár csak a macska a puha talpain. Csakhogy a Hold nem dorombol, dörgölődzik, kezemet nem ingerli lopott, kihízelgett simogatásra. Néz hidegen, és én visszabámulok. →

_Popper:

„Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az.” – Popper Péter

_Gondolat mindennek a föladása előtt!

Domboldalról kimosott földet kerget járdára a zivatar. Cseppjei minden szemcsét szaporán köpülnek péppé, és én lerúgom a cipőmet. Érezni akarom a földet az ujjaim között, hogy vagyok is valahonnan, amit a kezem megfog, és azt felismerem.

→

_Az egyszerű, boldog élet felé

A kérdésre adott válaszban ott lehet a kérdéssel megfogalmazott esetleges prekoncepció, ezért kérdezni nem érdemes, csak szemlélődni, mindennek a mélyére nézni, a természetét megismerni, és hagyni, hogy a kép összeálljon. És ha már összeállt, már nincs miért kérdezni, mert csak a tiszta, mélyről fakadó, valódi válasz marad.
És amikor a kérdezés így értelmét veszti, és csak az a bizonyos „tudom”, a való van, minden illúzionirisztikus, társadalmi konstrukciós sallang nélkül, akkor válunk képessé, hogy az első lépést megtegyük az egyszerű, boldog élet felé.

_A bamba nő – amikor az ember elveszíti az emberségét

Unott arccal ül előttem. Érzem, valamit keres, maga sem tudja mit, csak érzi a hiányt, belül szorítja a vákuum, amit maga teremtett, pedig nem is tud róla. „Valami hiányzik” – mondják a szemei újra és újra. Keze felgyűri arcát, a bamba ábrázata már el is torzul, így még gyötrelmesebb nézni, ahogy szenved az ürességtől. →

_Szánkózás helyett

Lepereg a fény a kerítéslécek apró vízcseppjeiről. Esik. Csak néhány ablak rajzol mintát a házak elé, és el-elcsuklik a messzi templomból a halk orgonaszó. Túl közel vagyok így is. Távolabb már a kontúrokat sem zavarja össze a fény. →

_Gyermeki rivalló

Jó gyereknek lenni, holdvilágra ránevetni, a hógolyót kézbe venni, jó a kacagást szeretni, a világot újraálmodni, meseként, ahogy más nem láthatja, teremteni fűt, fát és madarat, konyhából szabaduló illatokat, földet, ami párat lehel, falut és várost sokemberrel, tündéreket és csalfa kis manókat, akik mutatják a rossz és a jó utat, olyat, amit ha mindenki lát, a világra jó nagyot kiált, hogy élni csak úgy lehet, ha a képzelet szelének otthona nemcsak a fejünk, a gondolat, hanem a szív, a lélek is, hiszen érzik, hogy fű, fa, madár, konyhából szabaduló illatok, párát lehelő föld, faluk és városok, mind csak más világból jelek, amik gyűjtik a szíveket és lelkeket odaátról, ahol mindünket megálmodnak, pedig azt hisszük, őket mi álmodjuk, majd mikor meglep minket a varázs, rájövünk, hogy bizony az odaát, ideát van, és a tündérek országa belénk költözött.

_Dezorientáció

Megmarta már az ősz az augusztusi fák koronáit. Estefelé a narancsszín szélű levelek színeit magával lopja a nap a háztetők mögé, és a repülők égő kondenzcsíkjai is belevesznek az űrbe. Köd tör elő a földből: a nyárvégi pára nyakon önt a gangon. Fázom. →