_Szánkózás helyett
Lepereg a fény a kerítéslécek apró vízcseppjeiről. Esik. Csak néhány ablak rajzol mintát a házak elé, és el-elcsuklik a messzi templomból a halk orgonaszó. Túl közel vagyok így is. Távolabb már a kontúrokat sem zavarja össze a fény.
Nem kapcsolok lámpát; vakon többet mutat magából az éjszaka, mint elsőre gondolnánk. Nappal csak az apró leveleket látjuk a bokron, így most azt is, hogy a bokor ott van. Néhány ágába kapaszkodom, ahogy csúszkálok a sárban.
Nincs nálam telefon. Nincs net sem és nincs kibokszolt cipő. Csak háromnapos borosta, reggel formázta haj. Fogat sem mostam. Még inget sem vasaltam. A tükröt sem láttam, ahogy ő sem, és más sem látott meg engem. Mintha titkosan lopóznék, ahogy halad előre az éjjel, mintha lesben állnék. Farkasszemet nézek a város fényeivel: égre rajzolt fénykörének pereme engem is elér. Jelezhetnék is, a lámpa az oldalamon, de minek. Onnan úgysem látszanék. Inkább tovább bújok a sötétben.
Hirtelen fénygömb lobban. Frissen lőtt vadat pakolnak a platóra, az agancsa be-beakad földbe, ágba, rácsba. Már nem él, de mégis maradni akar. Megpihenek helyette egy zsombékon, a fű tövében olvadó hókását morzsolom vízzé. Lassan telik az idő.
Ami néhány órája még csak pár szem esőcsepp volt, mostanra komoly zuhatag. Visszafordulok. Lábamat szabadítom a megdagadt földből, arcomba szórja magát az eső. Mégis, holdfény és tájoló nélkül is tudom, hova tartok. Most a bokrok kapaszkodnak belém: csak lassan török át. Rám ijeszt egy fácán, hiába, az élő mozog így is. Meg a fák, ha nekiindul a szél. Vörösen pulzálnak távolban a szélkerekek.
Végre megérkezem. Az ajtót kicsapja a szél, és ledönt lábamról a meleg. Fahéjas tea illata csapja meg az orrom, már hallom, hogy a kandallóban pattog a tűz. Ledobom magamról a kabátot, lerúgom a bakancsot. Leoltom a villanyt. Gyufa után matatok… Már a gyertya ég. Hirtelen a falra nyúlnak a tárgyak, és meglepődöm: közepében ülök a fénynek. Megcsillan a fenyőn egy régi, még apám fényesítette dísz.
Gyorsan lopok egy szaloncukrot magamnak.
Karácsony van.
Szánkózás helyett
Lepereg a fény a kerítéslécek apró vízcseppjeiről. Esik. Csak néhány ablak rajzol mintát a házak elé, és el-elcsuklik a messzi templomból a halk orgonaszó. Túl közel vagyok így is.
Nem kapcsolok lámpát, vakon többet mutat magából az éjszaka. Távolabb már a kontúrokat sem zavarja össze a fény. Minden többet árul el magáról, mint elsőre gondolnánk: nappal csak az apró leveleket látjuk a bokron, így most azt is, hogy a bokor ott van. Néhány ágába kapaszkodom, ahogy csúszkálok a sárban.
Nincs nálam telefon. Nincs net sem és nincs kibokszolt cipő. Csak háromnapos borosta, reggel formázta haj. Fogat sem mostam. Még inget sem vasaltam. A tükröt sem láttam, ahogy ő sem, és más sem látott meg engem. Mintha titkosan lopóznék, ahogy halad előre az éjszaka, mintha lesben állnék. Farkasszemet nézek a város fényeivel: égre rajzolt fénykörének pereme engem is elér. Jelezhetnék is, a lámpa az oldalamon, de minek. Onnan úgysem látszanék. Inkább tovább bújok a sötétben.
Hirtelen fénygömb lobban. Frissen lőtt vadat pakolnak a platóra, az agancsa be-beakad földbe, ágba, rácsba. Már nem él, de mégis maradni akar.
Visszafordulok. Ami néhány órája még csak pár szem esőcsepp volt, mostanra komoly zuhatag. Lábamat szabadítom a megdagadt földből, arcomba szórja magát az eső. Mégis, holdfény és tájoló nélkül is tudom, hova tartok. Most a bokrok kapaszkodnak belém, csak lassan török át. Rám ijeszt egy fácán, hiába, az élő mozog így is. Meg a fák, ha nekiindul a szél. Vörösen pulzálnak távolban a szélkerekek.
Végre megérkezem. Az ajtót kicsapja a szél, és ledönt lábamról a meleg. Fahéjas tea illata csapja meg az orrom, már hallom, hogy a kandallóban pattog a tűz. Ledobom magamról a kabátot, lerúgom a bakancsot. Leoltom a villanyt. Gyufa után matatok… Már a gyertya ég. Hirtelen a falra nyúlnak a tárgyak, és meglepődöm: közepében ülök a fénynek. Megcsillan a fenyőn egy régi, még apám fényesítette dísz.
Gyorsan lopok egy szaloncukrot magamnak.
Karácsony van.
a lábamat szabadítom




Bejegyzés URL (trackback)
Hozzászólások RSS
Hozzászólások (RSS)