_Elhallgatott hazugságok

Igazi közönségmegosztó darabot állított színpadra a Pécsi Nemzeti Színház. Az év elején bemutatott Az ünnep című dráma mindannyiunk számára tartogat meglepetéseket: realista módon, hihetetlen pontossággal ábrázolja lelkünk legsötétebb foltjait.

David Eldridge színpadi forgatókönyvet írt a dán realista Dogma-mozgalom kultuszfilmjéből, A születésnapból. Az ebből született új mű, Az ünnep nem okoz csalódást, az eredeti alkotás vászonra megálmodott jelenetei jól működnek a színházi deszkákon is: a rövid, tömör párbeszédek, a moziban megszokott fények, hangeffektek, vágástechnikák nem akarják eltitkolni a dráma eredeti származását.

Csiszár Imre rendező szerint ez a megszokotthoz képest nagyobb kihívást jelentett a rendezői és színészi munkának egyaránt. A darab nem ad kellő időt a mélyben megbúvó gondolatok, érzelmek kibontására: rövid, kifejező párbeszédek követik egymást, amelyek önmagukban is feszültséget keltenek. A karakterek megformálásához csak a kitörő indulatok adnak támpontot. E mellé társul Hamvai Kornél fordítása, amely már-már esszenciális tömörséggel fogalmazza meg a lélekig hatoló, hatalmas drámai küzdelmet.

A közel kétszer ötven perc alatt a közönség minden kétséget kizáróan belső utazásra kényszerül. Az olykor nyomasztóvá váló előadás kíméletlenül képes szembesíteni a nézőt saját bűneivel, vagy bűnösnek vélt gondolataival. Úgy haladhatunk magunkban egyre mélyebbre és mélyebbre, ahogy a történet szálai lassan felgöngyölődnek, összeérnek. Az átmenetinek hitt komfortérzet-csökkenés a függöny legördülését követően is megmarad, figyelmeztetve mindenkit elkövetett vétkeire, és a megbocsátás lehetőségére.

Ezt erősíti meg a dráma meghatározó karakterét, Christian alakító Pál András is. A színpadon állva érezhető a nézőtéren ülők koncentrált figyelme, és az általánosnak mondható reakció; a felháborodás. Ez érthető, meséli a fiatal színművész, hiszen olyan illúziók törnek össze, mint a család valósnak hitt szentsége, sérthetetlensége. A széthulló világban azt hihetnénk ugyanis, a legszorosabb vérségi kötelékek adta kölcsönös gondoskodás és figyelem az utolsó mentsvár a bizonytalanság ellen, ám a darabban kiderül, hogy ez nem így van. Ennek ellenére e hit fönntartására folyamatosan kísérletet teszünk, magunkat is becsapva.

Az ünnep szerint legtöbb esetben hazugságaink és bűneink eltakarására kreálunk díszleteket. Legyen szó társadalmi státuszból eredő konvenciókról, apró füllentésekről, ideológiák és izmusok mögé citált egyéni tettekről, vagy önigazolás keresése közben kitalált magyarázatokról. A lényeg, hogy ezek leleplezésétől semmi és senki nem ment meg minket. Csiszár Imre szavaival élve: „Nem érdemes, nem szabad hazugságban élni. A hazugság ugyanis hosszú idő után is megjelenik, hogy helyébe az igazság lépjen.”

Az ünnep

A szigorú társadalmi konvenciók alapján élő család az apa születésnapját ünnepli. Négy gyermek közül már csak három él, kettő az asztalnál foglal helyet, amikor az „örök renitensnek” kikiáltott harmadik fiú betoppan. Jelenléte feldúlja a család jól megszokott nyugalmát, és szörnyű dolgokra derül fény: a családfő még kiskorában megerőszakolta őt, és azóta öngyilkossá lett ikerhúgát.

Cí­mkék: csiszár imre, színház | Bejegyzés URL (trackback) | Hozzászólások RSS