_Az erőszakkal szemben
Az én szegénységi bizonyítványom, de eddig nem hallottam az erőszakkal szembeni ellenállás világnapjáról. Minden évben február 20-án világszerte szerveznek figyelemfelhívó kampányokat, így történt ez Pécsen is, ahol a helyi Esélyek Háza és az Uránia Mozi filmvetítésre, majd kerekasztal beszélgetésre vállalkozott. A Hullám c. film aktuálisabb, mint valaha, annak ellenére, hogy soha nem tűnt el a történelemben a kevesek hatalmára épülő kirekesztés, a többség erőszakos terrorizálása. Film, kritika.
Túlzás azt állítani, hogy A Hullám (Die Welle) című német filmdráma provokatív lenne. Didaktikus dialektusai inkább a kötelező iskolai vetítések hangulatát idézik, első fél órája a lassan induló kortárs színházi kamara-előadások örökké ismételt értékválsága köré épül. Csak lassan jelenik meg a tömegek ereje mögé búvó erőszak és kegyetlenség, amelyen már nem úr a józan ész, sem a többség csöndes ellenállása. Létrejön a rend alkotta közösség, amelynek fanatizmusa kizár minden másként gondolkodót, felszínes eredményei pedig ámultba ejtik a látni nem akaró vagy nem tudó döntéshozókat. És a történet végén, ahogy egy rendes filmben szokás, ott a katarzis. Igaz, a leeső húszfilléres, a döbbenet, az elképedés, kivétel nélkül mindenkit a székbe présel; rutinos nézők sem mondhatják, nem érzik, ahogy a vér szinte a vászonról kicsapva ránk fröccsen.
Pedig a közel másfél órában alig történik más, minthogy egy német középiskola megszokott projekthetet tart. Persze csak látszólag. Egy pedagógus gyakorlati foglalkozáson mutatja be az autokrácia igazi arcát, amely messze kilép a hazánkban megszokott módszerek keretei közül, és nem a lexikális tudásra, hanem a fogalom valódi tartalmának átélésére bírja a nebulókat. Sikerrel. A tanár vezéralakként olyan erőket szabadít fel, amelyek már felbukkantak a történelemben, és ahogy akkor is, most is elszabadultak. És ebben az esetben nem kellett hozzá más, csak egy érték- és identitásválsággal küzdő, így magában bizonytalan, önmarcangoló középiskolai osztály. A téboly – amely legtöbb esetben csak nézőpont kérdése, hogy valóban az-e – ugyanis nem korosztályfüggő.
A vetítést követő beszélgetés arra kereste a választ, vajon lehetséges-e, és ha igen, mi szükséges az erőszak, a diktatúra kialakulásához. Így esett szó a közösségben fölolvadó egyéni felelősségvállalásról, az általános értékválságról, a megélhetési nehézségekről, és az értelmiségről, (vagy magát annak kikiáltó társadalmi csoportról), amely képes jól hangzó lózungokat reményvesztett tömegek szájába adni. Ehhez kapcsolódóan az előadók és a közönség kísérletet tettek a társadalomban tapasztalt erőszakos jelenségek, folyamatok azonosítására is. Így került terítékre a Magyar Gárda, a pedagógusok felkészültsége, a szülők magatartása és a tömegek manipulálására alkalmas divatok, trendek, ahol veszélyes módon nem is azok tartalmának valódi megélése a fontos, csupán impozáns, közösségek azonosításra alkalmas kellékei. A jelenlévő tizenévesek szerint több ponton is találkozott a film és a valóság, amely komoly figyelmeztetés kell legyen mindannyiunk számára: a kirekesztő sztereotípiák olyan magatartást szülnek, amely táptalajt kínál minden szélsőséges, mások, akár a többség elnyomására alkalmas eszméknek.
És ismét nem tudom nem kihagyni az Index aktuális videóját, amely nem közvetlen ebben a témában, de ehhez kapcsolódóan a minap napvilágot látott. A hazai Operabál, mint jelenség és az ATTAC Magyarország összecsapása. Legjobb kép: srác leteperve, és mint egy színházi darabban narrációként elhangzik a „Magyar demokrácia? Operabál?” cinikus megjegyzés. A video ismét több, mint elgondokodtató: valami tényel rohadtul régóta nem stimmel! Beleborzongok.
Bejegyzés URL (trackback)
Hozzászólások RSS
Hozzászólások (RSS)
Ismét csak egy részére fogok reagálni a bejegyzésnek, ez pedig a vége.
Ha be van jelentve egy rendezvény, és az arra rendelt helyszínt elhagyják a résztvevők a rendezvény ideje alatt, láthatóan abból a célból, hogy legalábbis problémát okozzanak (még ha valószínűleg nem akartak verekedni a „celebekkel”, vagy valami ilyesmi), akkor számítani lehet arra, hogy odamennek a rendőrök, és megkérdezik, hogy „oszt’ ezt mégis hogy, he?”.
Ahhoz hasonlítható, hogy „jajj, szegény ártatlanok, hát nem eltalálta őket egy gumilövedék a terrorista rendőrség által?” De, eltalálta őket, miután fel lettek szólítva, hogy hagyják el a műveleti területet. Nem tették meg, innentől kezdve nem ártatlanok. Aki olyan hülye, hogy ilyen dolgokat bevállal, az vállalja a következményeket is.
Az index cikke az estéről iszonyúan csúsztat és félreinformálja az olvasót, a videót inkább meg se nézem ezek után.
Azért mert rendőr valaki, még nem biztos, hogy nem lehet igaza.
[Válasz a hozzászólásra]
Tschöppy, felreerted, ketertelmuen fogalmaztam, igaz, bocs. Semmi bajom a rendorokkel, sot magam is azt mondom, ha valaki hulye, azt vigyek el, senki ne randalirozzon.
A video szamomra szimbolikus: egyszerre jelenik meg benne ket tarsadalmi veglet, egy felig igaz, meg nem is igaz ideologia, egy olyan vilag, ahol kevesek igy vagy ugy, de tomegek folott allnak penzzel, hatalommal, egy olyan rendszerben, ahol a demokracia jobban segiti az o, mint az egyszero polgarok erdekeit. (Ez a tema egy kulon poszt, de szerintem erzed, mire gondolok.)
A letepert srac sem a rendori brutalis jelkepe, hanem a tomegek valodi erdekervenyesitesi kepessege. Ezt a jelentest az a par kocka adja meg szamomra, ahol a rendor magyaraz: ha szar is, de ez a torveny. Azaz csak idiota nepszavazasi kerdeseket tudunk alairni, de azt elerni, hogy elfogadhato politikai garniturat juttassunk szavaztainkkal hatalomba, mar nem megy.
[Válasz a hozzászólásra]
Azt hiszem innentől kezdve egy szavunk nem lehet a nemzeti ünnepeken hisztériázókra, mert a videót nézve és hallgatva nem sok a különbség a kettő között. Úgy látszik az Opera előtti macska köveket nem lehet könnyen felszedni…
Szívem szerint megkérdezném, mennyit tudnak az Operabálról, meg úgy általában sz operáról, mint épület és mint zenei műfaj?!
Tudják egyáltalán honnan ered a szokás?
„A Budapesti Operabál története 1886. március 2-ig nyúlik vissza, mikor már a köz javára rendeztek összejöveteleket, mintául véve az uralkodói udvar hasonló alkalmait. A budapesti Operaházban a századforduló idején szinte havonta tartottak Operabált, minden esetben jótékonysági céllal. E bálok legtöbbje azonban nem volt teljes, a nézőteret nem kapcsolták be a tánchelyek közé. Bécsi mintára először az első világháborút követően, 1934-ben szervezett Operabált az akkori Budapesti Operabarátok Egyesülete, melyen Lehár Ferenc vezényelt.”
Az Operabál nem feltétlenül a burzsoázia kivagyiságát hívatott szolgálni. Sokkal inkább az opera, az ott dolgozó művészek ünnepe kéne,hogy legyen. Sajnos ez egyre kevésbé, sőt egyáltalán nem igaz.(e megjegyzést egy kiváló művész mondta szerény szerény személyemnek, pár hónappal ez előtt)Az bálnak véleményem szerint az lenne a célja,hogy mint a fenti idézetben is olvasható a köz javát szolgálja, az értelmiség krémjének, az értő közönségnek kéne a résztvevők nagy többségét alkotnia, nem pedig a stílustalan celebeknek. Sajnos az utóbbi években egyre jobban kezd elbulvárosodni az egész esemény. Mert oké,hogy mindenkinek joga van a részvételhez, de az sem árt ha működés közben is látogatjuk ezen intézményt ( már csak azért is, hogy adózzunk Ybl Miklósnak) és nem csak azért,mert van annyi pénzünk a TV-ben való magamutogatásból, hogy kitudjuk csengetni a nem kis összeget.
Az Operabálnak kulturált eseménynek kéne lennie, de az,hogy beszólunk a nagy estélyis lányokra, akiknek talán még a fejükben is van valami nem éppen kulturált viselkedés. Nem hinném,hogy annyival jobb az „iszunkhányunkbelefekszünk” mentalitás. A gimis magyartanárom mondta azt a punkokra,hogy okéoké ő érti, de mi ellen lázadnak? Mert ma már mindent szabad. Még azt is amit nem….
[Válasz a hozzászólásra]
Tiszteletben tartom az Operabál hagyományait. Hangsúlyozom, a hagyományait, és nem a ma futó változatát. Ha valóban az értelmiség találkozóhelye, vagy a muveszek, a muveszet unnepe, a celebek nem odavalok, es megis ott vannak. Ergo azt a kepet latjuk, hogy a sok hulye, luxuskurva es rendszervaltast kovetoen semmibol meggazdagodo uresfeju bugrisok gyulekezete, na jo, tisztelet a kivetelnek. ez a para, nem az, hogy nehany szerencsetlen jo heccnek tartja elfoglalni a TV szekhazat…, ooo, bocsanat, az Opera lepcsojet.
[Válasz a hozzászólásra]
Én sem őket védem…!!! Sőt, engem is baromira bosszant, hogy olyanok vannak ott,mint Győzike és a többi kedves „ismerős” a Story illetve a Best címlapjáról( tisztelet a kivételnek), és hidd el még Kiszel Tünde a legkisebb gond, mert ő legalább ismeri az operát, mint műfajt, az már más kérdés, hogy hangja nincsen hozzá…
De akkor is kultúrember nem viselkedik így! ÉS nem a TV székház ostromára gondoltam – mert azért ez annyira durva nem volt…- hanem arra mikor pl. megzavarják egyes vezető politikusok beszédét…stb.
De úgy látszik nem értetted pontosan mit akartam írni…vagy igaza van Agárdi bácsinak és tényleg ocsmány a fogalmazásom…
Szóval a véleményem lényege az lenne, hogy 1. tiszteletben kéne tartani a hagyományokat, 2. ezt mind a két félnek célzás lenne…mert írtam is, hogy sajnos ez az Operabál , már nem az az Operabál…
Sznob és elitista dolog lenne, ha azt mondanám, hogy csak ez, vagy csak az mehetne el a bálba – nem mehetsz el fiam Péter, nem vagy még te sztárriporter…:D – de ha már valaki veszi a fáradságot, időt és pénzt áldoz rá, akkor olvassa már el azt pár sort amit az Operabál honlapján el lehet érni, hogy mi is a báli etikett…igazán nem igényel szellemi kihívást…Létezik az, hogy én egyszerre adok igazat mind a két félnek?!
Mert baromira zavar az ahogy viselkedtek a rendbontók, vagyis inkább a stílusok zavart ahogy ezt csinálták, és irritál az is, ahogy kinéz az Operabál vendég listája, és főleg egyesek stílusbeli hiányosságai! De a kedvencem, hogy még külföldön is atomfizikusi elmével kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki értelmezni tudja a „White Tie ” kifejezést. 2007-ben Daryl Hannah színésznő ez legalább is nehézséget okozott…
Mindent összevetve…szálljon magába mindenki!Én is, Te is, a burzsoázia és a jó munkás emberek is…
PS: Te sztem jövőre oda kéne menni és egy hivatalos felmérést csinálni, „Ki mennyit tud az Operáról?” címmel…komolyan kíváncsi lennék, hogy milyen arányban oszlanának meg az Ybl Miklós-t, Lotz Károlyt ismerők és, hogy „Kik szerint „puccsi-tócsa” a Puccini- Tosca…?!:)
[Válasz a hozzászólásra]
Milyen egy hivatalos felmérés? És milyen egy nem hivatalos? Aki fel tud idézni három opera címét, az bemehet az operabálba, aki pedig ugyan fel tud, de kétszer szerepelt az Aktívban, már nem?
Tudomásul kell venni – szerintem, hogy az operabál ugyanolyan (nagyon hülye szóval) megélhetési rendezvény lett, mint minden más. Ha nem engednék, hogy bárki bemenjen, aki megteheti, hogy megvegye a belépőt, akkor egész egyszerűen nem lenne operabál. Meg különben is, mi alapján lehetne szelektálni? Ha lenne egy évtizedek óta működő „operabarátok köre”, vagy valami ilyesmi, és csak annak tagjai mehetnének be, akkor lenne oka a felháborodásnak.
Az egyébként külön vicces, hogy nagyon sokan parádéznak, hogy miért ment el x és y az operabálba, hogy merészeli, hiszen csak egy hülye celeb, meg különben is, mit tett ő az operaházért. És a parádézók mit tettek? Mi alapján szólnak le bárkit? Többet tettek az operaházért?
Minden országnak olyan celebek/politikusok járnak, amilyet megérdemel.
[Válasz a hozzászólásra]
Szeretném ezt az elemzést megosztani mindenkivel:
Dennis Gansel nagyon érdekes rendezõ: a Csajok a csúcson-nal meglovagolta a tinivígjátékok piacát, de nem alkotott maradandót. Talán nem is akart: szüksége volt a kapcsolati tõkére vagy pénzre ahhoz, hogy késõbb valóban hasznos és nézhetõ alkotásokat hozzon létre.
Szerintem a Napola egyszerûen zseniális attól függetlenül, hogy meg kellett felelnie az elvárásoknak: a gonosz nácik és a jóságos pacifisták mítoszának. Mégis a film mást közvetít: a katonai iskola kemény, oda nem való mindenki, a háború pedig kemény dolog. A fegyelem pedig mûködik.
A most bemutatott A hullám (Die Welle) is filmdráma, mely a fasizmussal, közvetetten pedig a nácikkal foglalkozik. Valós történet alapján készült: egy német gimnázium tanára úgy dönt, hogy életszerû példán keresztül mutatja meg a diákoknak, milyen a diktatúra kialakulása. Csoportot alakít, mely vezetõje õ lesz, de az sejtszerûen, önállóan is feladatokat hajt végre, kirekeszti azokat, akik nem képesek csoportban gondolkodni, majd egyre inkább elhatalmasodik.
A film elején megjelenik a hülye nácik mítosza, akik rosszak és pont. A végén pedig a tragédiába torkolló események néhány percben próbálják áthúzni az addig remeklõ mozgalmat. Gansel szenved: ahogyan a Napolában sem tudta hitelesen átadni, miért probléma az, ha az alkalmatlanokat kizárjuk onnan, ahol nem mûködnek, és egy kényszeredett, életszerûtlen öngyilkossággal próbálta áthúzni a nemzetiszocialista nevelés erõteljességét, most is nagyon gyönge, mûvi a végkifejlet. Annak ellenére, hogy ez így megtörténhetett, mégsem úgy áll föl a magunkfajta, hogy lenézi a diákok fejlõdõ mozgalmát.
A rendezõ annyira jól adja vissza a fegyelmezett csoportok erejét, kitartását, hogy biztos vagyok benne: ha nem lenne alapfeltétele a filmjei bemutatásának, hogy látványosan ítélje el ezeket, nem propagandafilmeket készítene, a fasisztákat és nácikat képes lenne emberként megjeleníteni azok jó és rossz tulajdonságaikkal együtt.
A film számomra egyet üzent: a túlzott, önzõ individualista személyeket az elsõ percekben ki kell szûrni minden tömegmozgalomból és csoportosulásból. Gansel éppen a kócos feminista alakját választotta ilyen karakternek, míg az itt jó fiúként föltüntetett fogalom nélküli anarchisták is koszos, visszataszító alakok lettek. Nem tudta az ilyen bomlasztó elemeket szépként feltüntetni. Helyette inkább A hullám tagjainak emberszerûségét domborította ki: a csoportba bárki bekerülhetett, függetlenül származástól, tudástól, stílustól! Ez a legliberálisabb csoport, mivel a sátánistától kezdve a punkokon át a gazdagokig mindenki szerepelt. Egy közös célért: egymásért. Semmi politika, semmi eszme! A srácok megvédték a gyengébbet, akit addig támadtak, mert õ is fehér inget viselt. Megnyerték volna a vízilabdaversenyt, mert mindnyájan együtt szurkoltak! Ezt is csak az önzõ, csoportellenes idióták akadályozták meg. Szerintük minden csoportosulás fasiszta, az egyenruha (bár nem katonai, csak egyenpóló) pedig az egyéniség elvétele. Az ilyesmit éppen azok hangoztatják, akiknek eleve nincsen: nem értik, hogy az összetartozás biztonsága utánozhatatlan erõ.
A hullám jól mûködött, erõt sugárzott és biztonságot jelentett. Mégis tönkre kellett tenniük belsõ aknamunkájukkal. A végkifejlet ettõl csak részben független: a vezetõ hibája sodorta az irreális összeomlásba a mozgalmat. Gansel a középszerû, szájbarágós regénybõl (mely a hasonló címû filmbõl született) egy remek rendszert épített föl szívós munkával, hogy aztán azt a mai kor kívánalmainak megfelelõen pillanatok alatt összetörjön. De nem akar meggyõzni arról, hogy ez az összeomlás szükségszerû, egyszerûen csak bemutatja.
Az ilyen jellegû, puszta popcornropogtatásnál, zacskócsörgésnél és szódaszürcsölésnél mélyebb mozikra ma nincs igény, mert bûn a puszta gondolkodás. Ez a film nem mondja el egyértelmûen, hogy mit akar üzenni, ezért veszélyes, mert az ember maga döntheti el, tetszene-e neki a rend, fegyelem, tisztesség és összetartás csapata.
[Válasz a hozzászólásra]
Köszi, igazán jó!
[Válasz a hozzászólásra]