_Roma Victor!*
Kitörő örömre lelt végre Magyarország. Bár tolakodnak az első helyért a Szonda Ipsos legújabb, a politikusok népszerűségét és ismertségét kutató felmérésén Orbán Viktor az első. Hosszú idő óta. Meg is érdemli, hiszen sokat jár-kel az országban, bölcsességeket mond, és mindezt saját honlapján kvázi vloggerként még meg is jeleníti. Sokkal jobb ötlet ez, mint hosszan blogbejegyzéseket írni, olvasni. Igaz, ez nem olyan személyes, de az embereket a személyes dolgok csak elbizonytalanítják, egy igazi vezető, államférfi napi életébe, fejében futó saját gondolataira nem is vagyunk igazán kíváncsiak. Csak arra, amit hallani akarunk.
Szeretem Orbán Viktort. Hitet ad az embereknek. Hamis illúziót. Mindegy is mit, csak a bizonytalan lélek szellemi terét kijelölje. Se többet, se kevesebbet. Ez biztonságot ad. És manapság a biztonságérzetre az emberek jobban vágynak, mint korábban. Nem érdekes, hogy ez politikai, vagy spirituális, vagy politkai-spirituális, csak képesek legyenek kizárni a pörgő világ folyamát fejükből. Ahogy alább is.
Ám mégsem tudom feledni az egykor mai is fülembe csengő lakossági fórumot, ahol a közönség hahotázása kísérte Kövér László „köteles beszédét”. Csak hogy ne feledkezzünk meg róla, íme eredetiben. Az ebből készült – mellesleg betiltott – kampányfilm is mellékelve.
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
*Roma Victor: egykorvolt római köszöntés



Bejegyzés URL (trackback)
Hozzászólások RSS
Hozzászólások (RSS)
Kolompár Orbán*
*cigány vezető, több ügyben gyanúsítják.
[Válasz a hozzászólásra]
Nekem nagyon tetszik, bár már láttam.
Egyik gyerekkori pajtásom kérdezte a minap:
Azután itt van még egy igen érdekes kérdés. Kolompár Orbán kolompár e?,és ha nem kolompár akkor Orbán, aki nem kolompár, miért nem tesz semmit azért,hogy kolompár Orbán ne lehessen kolompár?
,de nem tudtam válaszolni. Egy mondat azért megfogalmazódott bennem: Rengeteg tisztességes, becsületes, rendkívül jó képességű cigány embert ismerek. Sokuknak lennék a barátja is, ha elfogadnának.
de Ők nem HATALOMMÁNIÁSSAK
[Válasz a hozzászólásra]