_MÁV sztori: csak a szokásos

A minap Butapestről igyekeztem hazafelé, amikor is hiába siettem. A Pécsre tartó IC a tábla szerint félkor indult, de sajnos még közvetlen az indulási időpontban sem jelezték ki a megfelelő vágányszámot. Indulás előtt két perccel 10 perc késés jelent meg a táblán, amit be is mondtak. Ám hirtelen jól megzavarták a teljes szerelvényi utast, mert a hangosbeszélő szinte azonnal arra figyelmezetetett, hogy fejezzük be a pécsi IC-re a beszállást, mert egy perc múlva indul.

Hogy honnan, a táblán még sehol. 10 percnyi „nyugodt idegeskedés” után megjelent a vágány, kisebb népvándorlás, néhány idióta lökdösődött, a bliccelőket visszatartani hivatott kapu csak lassított a meneten. A helyjegyen szereplő kocsiszámot nem találtam,, a számozás szerint következő vagonba szálltam föl.

A helyjegy számok nem stimmeltek, más típusú kocsi került ugyanis a szerelvénybe, mint ami eredetileg szerepelt a rendszerben.

Légkondi nuku, még ragadó kávé az asztalkán, szotyi a földön. Fél óra késéssel indult a vonat, amit tartott is. A pótjegyet visszatérítették, bár én nem éltem vele.

Rohantam, mert már nagyon vártak… :)

 





Cí­mkék: | Bejegyzés URL (trackback) | Hozzászólások RSS
2008/07/01
Nyomtatás

Egy hozzászólás

  1. Én nem vagyok nagy vonatozó, mert mifelénk az nem jár, mert ott lakom kb., ahol a madár se kolbászol, nemhogy MÁV, de kísértetiesen hasonlít a dolog ahhoz, mikor Dorogról jöttem haza Pécsre. És igen. Esett hó. Dorogon. 2cm. Ezért befagytak a váltók. Pesten. (Amely hó Pesten már eső volt :) )Az utolsó 3 IC egy időpontban ért be Pécsre, este 11kor. :) És én a legkorábbin ültem a 3ból… ;) Persze, a fagyott váltókról a 128. kalauz mondott csak valamit. És a Keletiben semmi kiírás, az IC meg nem onnan indult, ahonnan szokott.
    Sebaj. Legalább kiélveztem a vonatot. És cimbiztem sok-sok arccal.. :)

    De ajánlom a Volánt (legyen az Pannon, Gemenc, Kunság, Bács, Alba…:)), ott sem unatkozik az ember… ;)

    [Válasz a hozzászólásra]

Név (szükséges):

Mail (szükséges, nem látszik majd):

Weboldal, fotóblog (opcionális):

(szükséges)

Hozzászólás: