_Feketeország

Bár lassan három év eltelt a Krétakör Feketeország c. előadásának bemutatójától, ahogy korábban is írtam, csak alig pár hete botlottam bele. Ahogy akkor ígértem, megírom, mit is gondolok egy olyan ritkaságról, mint a Feketeország DVD. Ritkaság egyrészt a Krétakör egyéni hangvételétől, másrészt nem találkoztam még soha színházi videokoronggal.

Igen, lehet nem érteni, nem szeretni, sőt utálni is a Feketeországot. Azért kezdem így, mert bárkivel beszéltem, mindeki fanyalogva, vagy éppen kissé értetlenül beszélt a darabról. Ennyire gáz, ennyire undorító, pornográf? Szerintem közel sem. Az utálat lehet kettős: származhat abból, hogy prűdként felnőtt szemek nehezen viselik a meztelenséget a szinpadon. Bevallom, van benne némi nemű túlzás, ám vannak pillanatok, amelyek megkívánják a csupaszságot. De az utálat származhat abból is, hogy a Krétakör, ha kell, szemtelenül mocskos szájú. Ezt nem mindenki gyomra veszi be, pláne nem egy kis kukival, péniszekkel, vagy mondjuk ki, f**szokkal fűszerezve (jé, nálam is működik a *). Szabad-e ezen leeakadni? Annyire nem, mint ahogy azoknak sem, akiknek nem tetszik a darab, mert nekem nagyon tetszik. A túlzottnak hitt művészi eszközök alkalmazása számomra itt nem modorosság: egyenlő arányban áll a valóság az eseteleges túlzottnak hitt merészséggel.

Nem tudom, van-e még olyan opció a mobiltelefon szolgáltatóknál, amely pár száz forintért 10-15 hírt küld a mobilunkra naponta. A Feketeország ugyanis ezekből az SMS-ekből táplálkozik. A DVD extrái között valahol szóba kerül, vajon pont ezért aktuális művészi alkotás-e csupán a darab? Úgy gondolom, a hírekre épülő kidolgozott helyzetgyakrolatok, remek szövegekkel megírt dalok, a rendezett avantgard képi (színházi belső és külső) világ időtelen társadalmi helyzetképeket, gondolatokat mutat be.

Néhány kedvenc epizódom, amelyet nem találtam meg videomegosztókon.

Örömöda: méltóságteljes, elegáns felláció egy oboával, majd hirtelen megszólal rajta az EU himnusza, az Örömóda.

Ünnepi beszéd: másfél perc büfögés, jól példézva hazánk politikai beszédének színvonalát.

Választás: irigyelt mennyiségű nyál cserél gazdát, rmeke képi ábrázolása a hazai közéletnek.

Választási bizottság: hogyan akadjunk fel semmi dolgokon, stresszeljünk másokat, mert fontosnak hisszük magunkat.

Dopping: eléggé átérezhetővé vált egy sportoló dippingvizsgálata

És most jöjjönek azok, amelyek megtalálhatók a videomegsoztókon. Remélem kedvet kaptok hozzá!

 

Köszönöm Jocinak és Dávidnak, hogy beszerezték nekem a DVD-t!





Cí­mkék: , , | Bejegyzés URL (trackback) | Hozzászólások RSS
2008/04/25
Nyomtatás

Név (szükséges):

Mail (szükséges, nem látszik majd):

Weboldal, fotóblog (opcionális):

(szükséges)

Hozzászólás: