_Grabowsky visszatért: Macskafogó 2.
A Macskafogó óta talán csak a Shrek volt az egyetlen rajzfilm, amelynek poénjai, mondatai szállóigévé váltak a hazai köznyelvben. A Shrek megért egy jobb (Shrek 2), aztán egy rosszabb (Shrek, a harmadik) folytatást, itt volt az ideje, hogy a Macskafogó Ternovszky-Nepp párosa is kiálljon a második résszel, és új szállóigékkel örvendeztesse meg a rajongókat. Hogy sikerült-e szerintem a nagy visszatérés, vagy sem, kiderül alább.
A Macskafogó első részét gyerekként láttam. Emlékszem, úgy kellett az udvarról bevadászni minket húgommal, hogy az éppen akkor TV-ben futó rajzfilmet lássam. Nem tudtam, mi is ez, csak anyum erősködött, azonnal nézzük meg, mert tetszeni fog. Elég volt a képernyőre pillantanom, és a világa rabul ejtett.
Egy szimbolikus macska-egér harccal találkoztam, mindezt a valóságos környezettel szinte megegyező díszletek között. Minden akkori politikai helyzetképet hanyagolva is sokat mondott a történet. A kiváló zenei hanganyag mellett izgalmas, fordulatokkal teli, jó történeti vezetéssel megírt, minden korosztály számára poént tartogató film már megjelenésekor megunhatatlan klasszikussá vált.
A Macskafogó II – a sátán macskája mindennek pontosan az ellentéte.
Egy szimbolikus – és egyszerűsített – jó-gonosz harccal találkoztam, mindez egy rajzfilmnek megfelelő mesekörnyezetben. A jelen politikai és mindennapi aktuális szituációk értése nélkül nem lehet teljes a filmélmény. Nem jól sikerült a zenei retro utánérzés, az előre érezhető fordulatokkal, az egyszerű történeti vezetéssel megírt, csak a húsz (?) fölötti korosztály számára poént tartogató film hamar eltűnik majd a süllyesztőben.
Csalódtam? Igen. Ilyenkor hajlamos vagyok felülvizsgálni előzetes várakozásaimat, hátha én tévedtem, hátha nem muszáj mindent az előzményekkel összehasonlítanom. Nézzük hát önálló filmként!
Egy háromrészes minisorozatot láttam egybefűzve. Az első rész, amely egy dzsungelben játszódik, feleslegesen hosszú. Minden apró jelente túlméretezett, kivéve talán a főhős (?) újságíró egér, Stanley találkozását egy dzsungelkutatóval, amelynek a sztori szempontjából semmi jelentősége. Egy rövid tabló, vagy egy aprócska filmen belüli történet, amely bemutatja a szereplőket, bőven elég lett volna.
A második rész maga a konkrét cselekmény, egy kis izgalom, amiért érdemes volt beülnöm. Igaz, ez pedig alulméretezett: a macska-egér háború csak néhány rövid klip és dialógus. A történet szépen halad a várt fejlemény felé, egy-egy fordulatnak szánt pillanaton még csak meg sem lepődöm.
A minisorozat harmadik része a befejezés. (Hm, majdnem olyan, mint általános iskolában a bevezetés, tárgyalás, befejezés.) Ebben a kis epizódban a „kedvencem”, hogy a film háromszor ér véget: egyszer a nagy béke megkötésével (számomra aktuálpolitikai áthallással), egyszer Torzon, egy új szereplő leleplezésével, és egyszer egy egéresküvővel.
Hangulatában a film bennem vegyes érzelmeket keltett. Látni lehetett a modern technika hatását, amely néha sután mutatott a gyönyörűen megrajzolt háttereken. Hallani lehetett a 80’-as évekre hajazó zene mai adaptációját, amelyet inkább fogadtam illendő mosollyal, mint őszinte lelkesedéssel. De ami a leginkább fájt: ez csak egy mese volt! A Macskafogó azért lett sikeres, mert benne volt a kor, mert benne voltunk mindannyian. Mese volt, de mégis valóságosnak tűnt: a kísérletek, a lehallgatások, a földből fölemelkedő rakéták, a besúgók, a mindent erőből megoldók és az azt elszenvedők, az épületek, és összességében maga a sztori. Csak egy konkrét példa, hogyan kapcsolódott az akkori film a valósághoz: a robotkutya tevei abban a Pokióban (Tokió, Japán) készültek, amely akkoriban már az integrált áramkörök és szórakoztató berendezések (pl. Walkman) vezető országának számított. Jelenetei személyes életünk részei, vagy éppen újsághírei voltak. A valós világ bonyolultságával épült föl, nem egy egyszerű jó-gonosz viszonyt képezett le.
A film közben többször is úgy éreztem magamat, mint a megboldogult Rádiókabaré elődöntői hallgatva: jó a poén, mosolygok is, de aztán ennyi. Komikumot bőven szolgáltatott volna csak a régi szereplők mai ábrázolása, a poénokat kár volt erőltetni. Olyanokat pláne, amely kizökkentheti a nézőt: „ez egy bivaly volt, csak megsokszoroztuk, hiszen ez egy kis költségvetésű film”. És ami működik a Shrekben vagy a South Parkban, az itt nem: a vizuális reminisszenciák (pl.: Oroszlánkirály, Gyűrűk Ura, A játszma, stb…) nem jönnek át a maguk teljességében. Sok apró, közepes vagy gyenge poén nem helyettesíti az egy nagyot! Egyik sem lesz szállóige. (Illetve talán mégis: olyan sokszor hangzott el a „pacifikálás” szó, hogy ha mást nem, ezt az egyet biztosan megjegyezte mindenki. Még a gyerekek is, akik a poénok 90%-át biztosan nem értették.)
Talán meg kellene néznem Macskafogó II-t újra. Többször, egymás után. Akkor működne. Ígérem, ha lesz lehetőségem, és változik a véleményem, updatelek! Addig is jó mozizást!
Bejegyzés URL (trackback)
Hozzászólások RSS
Hozzászólások (RSS)
Szerintem rossz szempontok alapján közelítetted meg a kérdést, mert ez a film nem arról szólt, hogy újabb szállóigéket adjon a népnek. Ha két évvel az első rész után készül el ez a film, akkor sem tudta volna azt a mozit überelni. Más kérdés, hogy nem is kellett volna neki, mert az első rész nem vált volna legendává ennyi idő alatt. Kellett neki ez a húsz év ahhoz, hogy legenda legyen.
Ott van még az is, hogy akkoriban mennyi idő alatt felejtettek el egy filmet, és ma. Olyan szinten felgyorsult az élet, hogy sokszor egy-két hónap elég ahhoz, hogy egy film kifusson a köztudatból (és nem csak a rossz filmekről beszélek), annyi új mozi jön hetente, akkoriban meg mi volt? Heti egy bemutató, és akkor még jó dolgunk volt. Egy filmet akár egy évig is műsoron lehetett tartani. Most pedig, ha nem hozzák ki tavaszra a DVD-t (felteszem díszdoboz, az első résszel együtt), akkor már felzúdulás lesz. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nagyságrendekkel nehezebb ma olyan közönségfilmet készíteni, mint 21 évvel ezelőtt. Főleg akkor, hogyha az elődöt az idő olyan klasszikussá tette, mint a Macskafogó első részét.
Nézd meg pl. a Blues Brothers c. filmet, és folytatását. Az első rész 1980-ban készült el, és – imho – a zenés filmek alfája és omegája. A folytatás 18 évvel később készült el, és bár jóra sikerült, nem nagyon közelíti meg az első részt. Pedig ott is mindent megpróbáltak az alkotók, de nem sikerült. Nem sikerülhetett. Mert az első rész olyan magas lécet állított fel (vagyis inkább a nézők az idők folyamán), hogy azt lehetetlenség volt átvinni. Épp ezért nem is szabad hasonlítani hozzá, mert két külön film, csak a szereplők nagy része ugyanaz. Ugyanígy vagyok a Macskafogó 2-vel is.
[Válasz a hozzászólásra]
Az, hogy tetszik-e az új Macskafogó, vagy sem, igazad van, ebben az esetben nézőpont kérdése. Ahogy írtam is, a várakozásaimmal lehetett a baj.
Tudom, nehéz egy nagyot durrant első után még nagyobbat durrantó másodikat készíteni. De ez lehetséges, nem véletlenül írtam a post elején Shrek (2) sikerét. Talán valóban azzal van a baj, amire utaltál: a kor miliője, logikája változott. Azaz nem lehet ugyanolyat készíteni, nem is lehet adaptálni. Teljesen újat kell kitalálni; újat és nem újra kell forgatni. Úgy vélem, az új rész átmenet a korra való adaptáció és a teljesen új film között. Tehát inkább egy kellemes emléket felidéző film és/vagy egy egyszer nézhető családi mozifilm, mint „legendaképes” mozi.
Persze abban is igazad van, hogy a 21 eltelt év tette legendává. Hogy nem volt közben a fényét elhomályosító filmbemutató. Ám ennek ellenére is úgy érzem: a filmben nincs meg a szikra, ami naggyá tehetné.
ui.: Basszus, lehet, hogy én még nem is láttam a Blues Brothers? Ismerős, ismerős, de nem ugrik be.
ui2.: Eszembe sem jutott, amit írtál: „egy-két hónap elég ahhoz, hogy [ma] egy film kifusson a köztudatból”. Köszi az új gondolatokat itt is!
[Válasz a hozzászólásra]
Eddig még nem találkoztam emberrel, akinek tetszett volna.
Nyilván az elvárásainkban van a hiba:-)
Nem akarok csalódni, nem nézem meg:-)
[Válasz a hozzászólásra]
@Szilágyi: És akkor mi lenne, hogyha kisebb elvárásokat fogalmaznál meg a filmmel kapcsolatban, és úgy néznéd meg? Lehet használna.
Persze, hogy mindenki azt mondja, hogy rossz, mert az első részt már legalább 20-szor láttuk (van, aki többször is), és teljesen beleívódott az életünkbe. Ilyen előzményekkel ha az évszázad rajzfilmét készítették volna el, akkor is mindenki csak fanyalogna.
Egy vetítés alatt nem lehet egy film, főleg egy Macskafogó összes poénját levenni. Én magam legalább 1000-szer láttam az első részt, mégis volt olyan képi poén, amit csak a moziban vettem észre nemrég, amikor a Duna Plazaban végre megnéztem (a második rész vetítése előtt). Pedig rengetegszer láttam a filmet.
Így lehet ez az új filmmel is. Idő kell neki, és minden jó lesz.
[Válasz a hozzászólásra]
És mi lenne, ha kisebb elvárásokkal néznénk meg egy-egy nőt/ férfit? Használna?:-)
Nem tudom, a Birodalom visszavág jobb film volt, mint a Csillagok háborúja…
Tudod, mit? Megnézem. Csalódom, téged szidlak majd:-))))), te akartad:-))))
[Válasz a hozzászólásra]
@Szilágyi: Nyugodtan szídhatsz, idáig nem ér el
Egy filmet azért ne hasonlítsunk egy párkapcsolathoz/kalandhoz, én azt mondom
[Válasz a hozzászólásra]
Amúgy, hogy Tschöppyt megnyugtassam, meg akartam nézni második alkalommal is a filmet. Egészen addig nagyon jól ment, amíg a lányokkal, akik az utolsó utáni pillanatban érkeztek – közben vettem jegyet – be nem ültünk. Kiderült, NEM a Macsakfogó 2-re vettem jegyet, hanem az Arany iránytűre. Na mondom! Ne tudjátok meg, mekkora kínokat álltam ki. Persze a csajok várják a folyatatást!
[Válasz a hozzászólásra]
Azzal akartál megnyugtatni (holott egyáltalán nem is vagyok ideges), hogy sikerült másik filmre jegyet venned?
Gratulálok
A lányokat üdvözlöm.
[Válasz a hozzászólásra]
Kedves Mindenki!
Bár Lajos zsniális mozi jegy vevő szokásai miatt lemaradtam a Macskafogó 2-ről,de egy nappal később volt szerencsém megnézni…Szóval mikor még nem láttam a filmet, csak a Vox-ban olvastam róla…szóval enm igazán akartam a Lajosnak igazat adni…de így…Oké én is tisztában vok vele, hogy nem lehet egy folytatástól azt elvárni, amit az első, kultikusnak számító filmtől.
De azért ennél picit többet vártam…a zene az tényleg…hogy is mondjam…szóval még retro hangulatom se lett tőle, és minden tiszteletem a Bolyki Brothers-é de számomra nem tudták azt hozni az egyetlen szöveges dalban amit 20 éve a patkányok ének hangjai és sztem a dal sem volt vmi jó, ami még poénnak jó az a Paraszt kantáta átdolgozása.
A szereplők…valahogy azt volt az érzésem, hogy a régi jó szereplők el voltak hanyagolva és nem voltak eléggé kimunkálva. Nekem Stanley sem tetszett, és ez a Torzon dolog is erőltetett volt, aminek sztem semmi értelme nem volt.A legjobbak talán még a 3 főgonosz volt Miókát imádtam és Moloh-nak is voltak jó mondatai….a többi kedvenc macskám pedig…
Poénok…amint azt Lajos is mondta…porosak voltak, ez a „annyira rossz, hogy már jó” dolog, a nevetés is majdhogy nem erőltetett volt…számomra a csúcs az a Póker party Korda módra All in….és a fagyis tölcsér a mikrofonok között volt…
Összeségében, nem értettem az értelmét, a lényegét…most akkor kire /mire kell koncentrálni?!…meg ha már aktuál politikázunk akkor jobb dolgokat is bele lehetett volna csempészni a filmbe…lehet, hoyg az én csekély 20 évemmel és naívságommal van a baj?!
És a végére még..kedvenceim a patkányok vitték számomra a szekeret az első részben, imádtam őket…nos sajnos szerintem nem érdemelték meg,hogy ennyire hanyagolják őket…:(
Ui: Tschöppy drága mi is üdvözlünk téged! ez a jegy vásárlás meg egy naggyon érdekes történet…”Én vagyok az Anyád Lyra”:)
[Válasz a hozzászólásra]