_Nem arcoskodás

Olyan sokat hallottam már az RTL Klub Póker Arc c. új kvízjátékáról, hogy muszáj volt legalább három részt megnéznem. A hír igaz: a Póker Arc nem arcoskodás. Jó. Annyit vállal, és annyit hoz, amennyit egy ilyen műsornak teljesítenie kell.

A játékosok egyike sem síkhülye, sem akadémikus. Inkább gondos válogatás eredményének tűnnek, ahol a rendező szerepekre választ színészeket. A feladat: az alany általános műveltségével képes legyen bizonyos százalékú jó választ adni, saját nyitott, beszédes természetét hozza, és legyen vevő egy kis ugratásra, amit egyébként már otthon, a baráti társaságban számtalanszor elgyakorolt. A többit a gyors, pontos játékmenet hozza magával.

Először éreztem azt, hogy egy magyar nyelvű televízióadás díszlete – számomra – kifogástalan. A vetítőpanelek, színek, animált pacák összessége jól sikerült. A díszlet középpontja kiemelt figyelmet igényel: nemcsak a játék „küzdőtere” van itt, hanem egy mozgó díszletelem: a pánikgombok. Nem emlékszem hasonlóra a hazai kvíztörténelemben. Lesüllyed és emelkedik, ahogy a játék megkívánja.

Egészen eddig Vágó István mellett minden műsorvezető csak béna kacsának tűnt. Ám a mi Pistánk emberére akadt! Balázs nem roskad össze Vágó gondosan felépített nimbuszától, úgyanúgy fricskázza, ahogy egykor a zenetévén a diszkóslányokat. (Hm, ez úgy jött. Akkor Vágó csak egy diszkóslány? – sic!) Balázs azon kevés televíziós termékek egyike, aki kereskedelmi televízió műsorvezetőjeként a közszolgálati szórakoztatásban is megállná a helyét. Képes lenne főarcnak lenni az „MTV Petőfi rádiójában”.

A játék legnagyobb erénye azonban nem a játékmenet, nem a gondosan összeállított hangulatok egésze, hanem hogy olyan embereket visz a képernyőre, akik egyszerűségükben és „jófejségükben” követhető, elérhető példaként jelennek meg a nézőközönség előtt. Hiszen mi másért néznénk TV-t, ha nem ezért, hogy magunkat lássuk viszont más szereplőkben.

Ui.: A vetélkedő-sorozatnak viszonylag elején készült a bejegyzés. Azóta kiderült, a játékosok nem biztos, hogy olyan szimpatikusak, mint ahogy én leírtam. Hát csak nem lesz belőle Mónika show! Ha már úgy tűnt, jól indul… :(   – update 2007.12.06.





Cí­mkék: | Bejegyzés URL (trackback) | Hozzászólások RSS
2007/11/15
Nyomtatás

3 hozzászólás

  1. miket nem nézel unalmas szabadidődben míg nem vagyok veled?! ;)

    [Válasz a hozzászólásra]

  2. Jó tanácsadója volt biztos és azért nézte meg .

    [Válasz a hozzászólásra]

  3. Ezen a héten a világ minden hülyéjét beválogatták, úgy nézett ki néha a műsor, mint a Való Világ….

    Reméljük, nem ez a trend:-)

    [Válasz a hozzászólásra]

Név (szükséges):

Mail (szükséges, nem látszik majd):

Weboldal, fotóblog (opcionális):

(szükséges)

Hozzászólás: