_30Y koncert – 2007.11.10.

Régen voltam már igazi 1200 Ft-os koncerten. Azaz: úgy adtam ki két Unicum és egy pohár sör árát koncertért, hogy nem kellett két Unicum és egy pohár sör ahhoz, hogy egy nagyot bulizzak. A zene elég volt a jókedvhez.

Igaz, Emceze kollegával, akinek a koncertmeghívásért ez úton is köszönet, megittuk egy pár évről maradt pálinkakóstoló házibuli maradékát, és ittunk két sört (+Tamás kis jégere), mégsem éreztük: öt óra alatt ez nem mennyiség. :) De a hangulat nem ettől volt olyan, mint régen, amikor a Kispálon még ütemesen ugráltunk a Nap(h)ozz  holddal-ra. A zenekar sokkal jobb ugyanis élőben, mint CD-n!

Úgy érzem, nem csak az a több mint 700 ember, aki ott tombolt hozta a hangulatot, a zenekar önmagában is képes az ott tapasztalt gerjedelmek kiváltására. A két órás koncert után mindenki elégedetten térhetett nyugovóra. Én legalább is teljes mértékben elégedett voltam.

Sokan mondják, olvastam is, a 30Y a Kispál és a Borz zenéjét játsza, azt keverte újra. Ebben lehet valami, de ez nem baj, sőt! A Kispál elfáradt, és most "nem beszél, leül", vár. Addig is a 30Y tovább játssza azt, amit ők elkezdtek, olyan formában, olyan újításban, amire a Kispál nem volt képes. Lovasi ezért bolondozik a Kicsillagban. Kispállal vagy nem Kispállal, ennek a műfajnak van közönsége. Nagy közönsége! És ez jó!

 

725 ember, hangulat, buli roskadásig! – Photoblog bejegyzés itt és itt.





Cí­mkék: , , | Bejegyzés URL (trackback) | Hozzászólások RSS
2007/11/11
Nyomtatás

2 hozzászólás

  1. Nah kedves tündér”Kecske”…ím írok néked…csak mert kérted!:P:D…
    Ilyet,hogy te a Kispálról ilyeneket mondjál….:D…öcsémet küldöm hozzád magánbesz.-re…30Y ügyben…
    JAh most megyünk moziba..egy db J.-vel és veled…a filmről ír majd vmit és ahhoz is hozzá szólok…
    Csók…”én vok az apád”, aki leány gyöngy fülbevalóval

    [Válasz a hozzászólásra]

  2. Közben lett egy ilyen is:

    http://textlokal.blog.hu/2007/11/15/kibogoztuk_30y_az_ih_ban

    [Válasz a hozzászólásra]

Név (szükséges):

Mail (szükséges, nem látszik majd):

Weboldal, fotóblog (opcionális):

(szükséges)

Hozzászólás: