_Gyantapor
Piazzola Night Clubját hallgatom immár sokadik verzióban. Meglepődtem: a szálló gyanta szagát kezdtem érezni a levegőben, amit csak az érezhet, aki vonós hangszeren játszik. De nem a Thomastikét, hanem annak a Hill gyantának a szagát, amit Laci bácsi, egykori tanárom hozott közel harminc éve Angliából. És mindezt kiegészíti az álltartó jellegzetes szaga: az azt borító finom bőrbe beitta magát a koncerteken használt arcszesz illata, és a vég nélküli gyakorlások minden izzadtsága. Jó lenne újra úgy játszani, mit régen!
Bejegyzés URL (trackback)
Hozzászólások RSS
Hozzászólások (RSS)
Bennem meg felébresztette a régi szép időket, amikor egy- egy zeneiskolai koncert után a család együtt elment Laci bácsival egy kis hangulatos kocsmába, ahol borozgatás közben beszélgettünk, rötyörésztünk, meghallgattuk egymást … , na meg néha a Dömötöriben megettük a megérdemelt krémest, egy- egy kóla kíséretében . Hát igen akkor azok az esték ünnepnapoknak számítottak mindannyiónknak!!! Most meg nagyon megható ezekre visszagondolni!… … sőt kifejezetten jól esik!!!
[Válasz a hozzászólásra]
jó lenne téged többször hallgatni most is. nem felejtem el, amikor éjjel elkezdtél játszani.
a panel 4. emeletén, teljes hangerővel…és beleéléssel… 
[Válasz a hozzászólásra]
Hat igen, regi szep idok. Jo erzes tolt el, amikor visszagondolok rajuk. Nem tettem le rola, hogy ujra rendszeresen elovegyem a hangszert, remelem hamarosan eloallnak azok a korulmenyek, amikor neki is allhatok. Addig is marad a zenehallgatas, na meg a spontan „akkor most ejfel van de kit erdekel?” alkalmak.
[Válasz a hozzászólásra]